4.

Photok gyorsan száguldott át a szürke ködön. Hátrapillantott és még látta a kapu bezáródását. Most a feladata megkívánta, hogy minél gyorsabban érje el azt a bizonyos szigetet. A gép alapból úgy repült ki a kapuból, hogy az irányra tartott. Egyszóval Photoknak csak az irányt kellett tartania.

A gép finoman szelte a szürke, füstszerű ködöt. Photok nem látott semmit.

- Ó, én idióta. - szólt magában. - A Fény Toája vagyok.

Fénybaltáját felrakta a gép orrára és működésbe helyezte. A balta pengéjének a végén egy kis fényfolt jelent meg, majd egy sugárrá nagyobbodott. A fénysugár most már hosszan előre világított. A Toa úgy fontolta meg, hogy kipróbálja a tempókat. Átkapcsolt a kettes azaz az álcázás tempóra. A gép elkezdett fodrozódni, a színe átlátszó lett, mint maga a vezetője is. Lenézett a gépre, de csak a füst-ködöt látta.

- Klassz. - mondta. - Itt az ideje a gyorstempónak.

Átkapcsolt a hármasra. A gép nem is várt tovább. Kétszer olyan gyorsan kezdett el repülni. Photok alig bírt kapaszkodni a kormányba. Erőltetve, de sikerült neki visszakapcsolni a normáltempóra. Amilyen gyorsan lelassult, Photok olyan gyorsan verte be a fejét a kormányba.

- Ilyet többet ne! - jelentette ki magának.

A Toa hirtelen zajra lett figyelmes. Felkapta a fejét. Körülnézett, de nem látott semmit, csak a ködöt. Nem akart tovább mélázni, így inkább meghúzta a gázt. De közben figyelt.

Minden egyes mozdulatra reagált. Fénybaltája már a kezében volt.

*Photok. Öreg barátom* - hallatszott minden honnét.

A Toa csak körbe-körbe figyelt. Próbálta megfejteni, hogy merről jön a hang, de csekély sikerrel.

*Nem fejlődtél semmit 10000 év alatt sem.* - mondta a hang. Photoknak nagyon nem tetszett a dolog.

- Ki vagy? Mutasd magad! - követelte a Fény Toája.

*Nem is ismersz meg? Pedig régen mennyit bunyóztunk* - a hang közeledett. - *Azt szeretnéd, hogy mutassam magam? Ím hát tessék!*

A köd elkezdett csoportosulni Photok gépe előtt. Színe elsötétült. A hang gazdája kezdett összesűrűsödni. A Toa már tudta, hogy Takanuvának igaza volt. Itt valami nagyon nincs rendjén és ennek biztos van valami köze ehhez az árnyékhoz.

A sűrűsödés akkor állt meg, mikor egy alak teste formálódott ki. Egy erőteljes test lebegett a jármű előtt. Masszív szárnyaival csapta a megmaradt ködöt. Lábfeje éles karmokban végződött. Pont úgy, mint a karja. A kezeiben egy-egy éles, vörös pengét fogott. A maszkja förtelmes volt. Mintha pengéket vágtak volna bele. A szemrésnél vörösen izzó szemek ültek. Mikor a kreatúra megszólalt, még a Kikanalo is csontig sorvadt volna.

- De rég volt már igaz, Photok? - mondta a Toának. - De rég volt már annak, hogy egy Matoran a sötét oldalra lép, főleg a legsötétebbre.

- Miről beszélsz? - Photok egy esetleges támadásra készült. Nem számított, hogy ki ez a lény, de ahhoz, hogy megtalálja Radiakot, ezen a lényen kell túlverekednie magát, hát akkor legyen.

- Nem emlékszel? Mikor a Makuta meglátogatta nemes otthonunkat? - utalt a sötét lény.

- Az nem lehet. - mondta Photok suttogva. Egy kicsit lejjebb eresztette a baltát.

- De bizony kicsi hős. - bólogatott önelégült vigyorral a fekete.

- Te nem lehetsz … ő sokkal kisebb, meg ő elt …

- Dehogyis Photok! Itt van előtted! - dörmögte a hatalmas alak.

- Radiak. - motyogta halkan, de érthetően a Toa. Szemei elkerekedtek.

- Pontosan Photok! Én vagyok Radiak! - kiáltotta a monstrum. - Látszik, hogy a felfogásod nem gyorsult, Fény Toája!

- Te nem lehetsz Radiak, ő … ő ….

- Én vagyok az és itt az ideje, hogy végezzek veled, Fény Toája.

A két vörös penge oldalán sötét felhők jelentek meg. Photok baltáján pedig a legfényesebb fény. Kettőjük csatája, két régi jó barát csatája most kezdődik el!