7.

Két hét telt el azóta, hogy Photok visszatért a városba. Most épp Kapura Toával voltak a keleti pilléreknél. Egy újabb épület építését kellett felügyelniük. A tűz Toája az árnyékban állt és onnét nézte ahogy két Vortixx oszlopokat állít fel egy előre elkészített alapba.

- Ó de utálom, hogy mindig ilyen unalmas helyre küldenek minket. – panaszkodott Kapura.

- Én a helyedben nem panaszkodnék. – jelentette ki Photok. – Inkább ide jövök, mint a csatorna ellenőrzésre Daluval.

- Ami igaz, az igaz. – jelentette ki Kapura. Úgy látszik az érv meggyőzte.

- Hamarosan amúgy is vált minket Kongu és Onua. – mondta Kapura és kilépett az árnyékból.

- Miért lesz fontos ez az épület?

- Pfö … nem tudom testvér. – a tűz Toa is az építkezésre nézett. – De biztos fontos lesz. Összesen 7 őrt állítottak a védelmére. Úgy hallottam maga Helryx is köztük van.

- Komoly? – Photok nem emlékezett olyanra, hogy a volt Mata Nui rendjének vezetője egy építkezést védett volna.

A két Toa mellett ebben a pillanatban egy sárga fény villanyt, majd materializálódott és három másik Toa jelent meg. Kongu, Onua és Iruini.

- Köszi testvér. – mondta Kongu. Iruini csak biccentett Kongura és a többiekre, majd elteleportált.

- Valami érdekes? – kérdezte Onua.

- Semmi. A munkások kitűnően és szó nélkül dolgoznak.

A föld Toája ránézett két Skakdira, akik épp akkor ejtettek el egy igen súlyos tömböt. Onua megérezte a kis rengést a földben, amit a vasdarab adott ki.

- Szóval, - fordult vissza a többiekhez a föld Toa. – az Árnyékos kéri, hogy …

Onua elhallgatott. Egy újabb rengést érzett. Kézfejét lerakta a földre. Még egyszer érezte.

- Mi az? – kérdezte Photok.

Onua nem válaszolt. A rezgés mozgott és alattuk volt. Észak felé haladt, de lassan. Fejét felszegte és az építés vezetőt megkereste a tekintetével. Fütyentett neki. A Skakdi odaszaladt.

- Mi van idelent? – mutatott a lábuk alá Onua.

- Azt hiszem pár energiavezető köteg, meg esetleg raktárak. Úgy tudom még akkor lettek építve mikor felköltöztünk ide. De ahogy nőtt a nép, kénytelenek voltunk fölé építkezni.

- Köszönöm. – biccentett rá Onua. A vezető elment. – Kongu, Kapura elboldogultok egy ideig?

- Mit akarsz csinálni Onua? – kérdezte rögtön Kongu.

- Semmi különöst, de a fényes kobakú tesónkat elrablom. Jössz Photok? Idelent elkell a fény.

- De …

- Nincs de. Rangidős vagyok. – mondta szigorúan Onua.

Közben a föld alatt mentek a munkálatok. Vultraz egy földfúróval fúrt át egy kisebb falat, ami végül leomlott és bejutott egy vasból készült kamrába. Ott számos dolog volt: leselejtezett Kanoka korongvetők, törött Kanohi maszkok és sok más használatlan tárgy. Vultraz viszont tudta, hogy mit keres. Végignézett a kis kamrán és egyből megpillantotta a kis zöldes-feketés tartályt. Az egy lomkupac tetején pihent. Felmászott arra és leemelte. Az anyag a tartályban, mintha dobogott volna. nem is csodálta. Hiszen ez az anyag szinte külön életet él. Megfordult, hogy visszamásszon a földfúróhoz, de ekkor két személy állta útját.

- Ó igen … alig vártam már végre egy kis akciót. – szólt vigyorogva Onua. – Mit keresel idelent Vultraz?

- Ő … egy rossz szerszámot. – hazudta. – Onewa Turaga mondta, hogy idelent megtalálom ezt. megkért arra, hogy javítsam meg neki.

- Utánajárhatok ennek? – kérdezte Onua és elővette a kőzúzóit.

- Természetesen. – bólintott rá Vultraz, majd meghajolt. – Viszont egy valamit mutatok előtte.

Felemelte a kezét és ekkor árnykezek törtek ki a sötétből. Megfogták a két Toát, esélyük nem volt szabadulni. Vultraz közelebb lépett hozzájuk és egy éles pengét vett elő.

- Itt a végetek. – szólt és készült a csapással.