11.
Milyen hosszú a pillanat törtrésze?
Éppen elég hosszú ahhoz, hogy Lewa felfigyeljen rá, ahogy a kamrában lévők – Artakha, Helryx, Miserix, Tuyet, Axonn, Brutaka, Hafu és Kapura – kezdenek halványodni és eltűnni… s ahhoz, hogy rájöjjön, ő nem teleportálódik velük. Teridax hátra akarta hagyni a Levegő Toáját, kétségkívül valami gonosz szándékkal.
Lewa ezt nem engedte. Mielőtt a pillanat ama törtrésze elmúlt volna, megragadta Brutakát. Kockázatot vállalt – nem is kicsit –, hogy megpróbált rácsatlakozni egy folyamatban lévő teleportációra. De Lewa elszánta magát, hogy akárhová mennek, ő is velük tart.
A következő szempillantásban az űr semmijében lebegve talált magára, a többiek társaságában. Mind közül csak Miserixet nem kísértette a fulladás veszélye, lévén az antidermisznek nincs szüksége levegőre. Ám a világűr hidege előbb-utóbb őt is lebírná. Teridax Makuta az univerzum néhány legerősebb lényét úgy hajította ki, mint a szemetet, és nem valószínű, hogy bármelyikük is túlélné a dolgot.
Lewa megidézte az elemi erejét, amely ebben a környezetben figyelemreméltó cselekedet volt, s légbuborékok vékony láncát hozta létre a kitaszítottak feje körül, kivéve persze Miserixét.
- Fogjátok meg egymás kezét! – kiáltotta a Levegő Toája, mivel látta, hogy csapata tagjai már kezdtek elsodródni egymástól.
Helryx megfordult, és látta, ahogy a Mata Nui robot egy távoli bolygó felé viharzik, hátrahagyva őket. A végtelen óceán világa messze alattuk volt.
- Artakha, vissza tudsz teleportálni minket? – kérdezte.
Artakha egy pillanatra összecsukta a szemeit, aztán a fejét rázva nyitotta ki őket.
- Teridax blokkolja a visszautat. Megpróbálhatom eljuttatni magunkat nyilvánvaló célpontjára, de azt nem garantálhatom, hogy bármelyikünk túlélné az utat.
- Valószínűleg fák meg sziklák belsejében öltenénk testet – mormogta Tuyet. – Így vagy úgy, de végünk.
- Ez nem harcoshoz méltó halálnem – morgott Axonn.
- Teridaxot meg kell állítani – így Brutaka. – Meg kell tennünk bármit, függetlenül a kockázattól.
Artakha bólintott. Ám mielőtt bevethette volna nagy erejű képességét, egy lyuk jelent meg előtte az űrben. Egy páncélozott kéz nyúlt ki, hogy megragadja karját, majd a többiekkel együtt berántotta az átjáróba.
Egy nyirkos kőpadlón kiterülve ébredtek kilencen. Kapura fedezte fel elsőnek, hogy a padló mozgott, mi több, lélegzett. Felordított, és talpra állt, majd a fal felé hátrált. A fal téglái kinyúltak, hogy átkarolják, s erősen magukhoz szorították.
Egy páncélt viselő alak, kinek szája visszataszító vigyorba rögzült, kilépett az egyetlen ablakon át bejutó fénybe.
- Bosszantó, míg hozzá nem szokik az ember, nemde?
Miserix szemei összeszűkültek.
- Én ismerlek téged. Te a megmentőim közt voltál Artidaxon. Te voltál az, amelyik nem fogta be a száját. Hová hoztál minket?
Helryx olyan egyenesen állt a mozgásban lévő talajon, ahogy tudott, s elővette fegyverét.
- Vezon – mondta. – Magyarázatot kérek.
- Még csak meg se köszönitek? – mondta az őrült Skakdi. – Azt leshetitek, hogy legközelebb is kimentselek az űr sötétjéből, még akkor is, ha most csak ő kért meg rá.
- Ő? – így Axonn. – Ki?
- Óh, hát még nem mutattalak be? Milyen modortalan vagyok – mondta Vezon. – Amott van, az árnyakban.
A teremben lévők mind egyszerre fordultak meg abba az irányba, amerre Vezon mutogatott. Alig tudták kivenni a padlón ülő alakot, kinek lábait és karjait láncokra verték. A láncok kígyók módjára tekergőztek.
- Csak óvatosan – tette hozzá Vezon, hangosan suttogva. – Tudniillik nem egészen épeszű.
- Matorán – szólt egy hang a sötétségéből –, elképesztő… és a többiek… milyen büszke vagyok. Ha tudnám, mindegyikőtöket megölelném.
Helryx két lépést tett meg előre, s azt mondta:
- Ez megint valami trükk, Vezon? Ki ez itt?
Vezon kitartotta a kezét, hogy útját állja.
- A te helyedben ezt nem tenném.
- Nem vagy az én helyemben – csattant fel Helryx, s arrébb lökte őt.
Egészen az árnyék széléig jutott, amikor a páncélzata hirtelen elkezdte szorítani. A Víz Toája levegőért kapkodva esett hátra.
- Pedig jobb lett volna, ha ott lettem volna – így Vezon. – Úgy nem fájna.
Axonn nekicsapta Vezont a falnak, s a tébolyodott torkának nyomta a karját.
- Válaszolj, Vezon. Most.
- Ha válaszokat akartok – küszködött Vezon –, tőle kérdezzetek. Végtére is ő a Nagy Lény, nem én.
Fanyar kuncogás hallatszott a sötétből.
- Egy Nagy Lény, igen… annak hívtak engem… és fivéreimet meg nővéreimet. Angonce egyszer azt mondta, a legrosszabb, ami valaha történt velünk, hogy megkaptuk azt a nevet, mivel mindenki hitte, illik ránk. Talán igaza is volt… talán ezért vagyok ide bezárva. De most ti itt vagytok, hogy kimentsetek.
Lewa Nuva kitekintett a cella ablakán. Meglepve látta, hogy odakint egy végtelen nagy erdőség húzódott, amely jóval nagyobb volt annál a dzsungelnél, amelyet Mata Nui szigetén az otthonának nevezett.
- Hol van az „itt”? – kérdezte.
- Igaz is. Honnan tudnátok? – így a Nagy Lény. – Üdvözöllek, barátaim, Bota Magnán.
___

Pridak haraggal tombolva tápászkodott fel.
Megállapodást kötöttek az Árnyékossal. Ő, Kalmah és Mantax újraszervezték hadseregeiket, Ehlek pedig visszatért a vízbe, hogy összegyűjtse sajátját. Carapar felől már nem hallottak egy ideje. Úgy szándékozták, hogy amint az Árnyékos ráereszti a vírusokat Teridax Makutára, támadásba lendülnek. Az univerzum ismét az ő uralmuk alá kerülne.
Ám nem történt semmi. A kitűzött időpont eljött és el is múlt, s csak egy heves földrengés jelezte, mikor történt. Pridak eleinte úgy vélte, ez annak a jele, hogy az Árnyékos sikerrel járt. Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy semmi sem változott. Még mindig Teridax uralkodott.
Most döntés elé kényszerült. Vagy Metru Nuiba vonul, és megkockáztatja a Makuta kezei által való halált, vagy egy helyben marad, ahol a serege fellázad ellene. Nagy bolond volt, hogy valaki másra hagyatkozott, gondolta. Az Árnyékos, hogy a népe egyik régi szólásával éljen, „vagy meghalt, vagy elinalt”.
Pridak körbenézett. Légiója felfegyverkezve és harcra készen állt. Harcos volt, egy hódító. Nem volt más választása.
- Induljunk! – kiáltotta, seregének éljenzésére.
___

Egy kamra belsejében Xia szigetén, a padlót értékes fiolák összetört darabjai borították. Tartalmuknak – és az Árnyékosnak – nyoma veszett. Senki sem kereste őket. Mindenkit lekötött annak a rejtélye, hogy miért halt egy kiós körzetben minden Vortixx szörnyű halált… és hogy a szigeten ugyan mi lehet képes miszlikbe őrölni valakit a nélkül, hogy nyomokat hagyna.
___

A Mahri Toák döbbenten figyelték, ahogy az új életforma előbújik a stimulált protodermisszel teli tartályból. A Zyglak, Vortixx, egy stelti munkás és az öt életben maradt Piraka egyvelegét a barbár Skakdik hozták létre egy bonyolult rituálé részeként. S most elszabadult.
Rettenetes volt.
Gyönyörűséges volt.
Négy méter magasan állt, csillámló arany bőrrel, erőteljes izmokkal, és metsző, zöld szemekkel, s egy jóságos teremtőhöz illő tekintettel nézett le az összesereglett Skakdira. Szemkápráztató kinézetétől mindössze kissé hüllőszerű arca ütött el.
- Élünk – mondta. – És éhezünk.
- Ez nem tetszik nekem – mondta Jaller.
- Nekem már vagy egy egész éve nem tetszik semmi sem – felelt Kongu.
- Szerintetek… szerintetek megeszi őket? – kérdezte Hahli.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne – így Hewkii. – De valami azt súgja, annál rosszabbat akar.
- Ti most megetettek – mondta az új teremtmény. – És cserébe csodálatos ajándékban részesültök.
A Skakdik közelebb húzódtak. Ellentmondott természetüknek az óvatosság, és az pedig, hogy valaki adni akar nekik valamit – nem pedig elvenni tőlük – új és tetszetős gondolat volt. Ahogy egyre közelebb értek, alkotásuk behunyta szemeit, s arcán az örömmámor jelei mutatkoztak.
- Ez most… eszik? – kérdezte Nuparu. – De mit?
- Én nem tudom, de gondoskodjunk róla, hogy ne mi legyünk a második fogás – mondta Jaller. – A Skakdik nem figyelnek, meg az a… akármicsoda sem. Készüljetek.
- Igen – mondta az aranypáncélos lény. – Mennyi zamat. És mennyi mindent adhatok érte.
- Ez lesz az – így Jaller. – Akármire is készül, most fogja megtenni. Úgyhogy gyorsan… gyorsan…
Jaller összezavarodva elhalkult. Volt valami, amit a Mahri Toának sürgősen meg kell tennie. De micsoda? Csak arra emlékezett, hogy fontos.
Hirtelen minden kristálytiszta lett. Hogyhogy eddig nem értette? Hiszen olyan nyilvánvaló.
- A Skakdi a felsőbbrendű faj – mondta csapattársainak. – Erősebbek, okosabbak… nem szabadna ellenük szegülni. Követnünk kell őket.
- Szerinted… szerinted megengednék, hogy szolgájuk őket? – kérdezte Hahli.
- Még ha nem is… még ha meg is ölnek – mondta Hewkii –, van ennél szebb halál?
Fegyvereiket elhajítva, az öt Mahri Toa felágaskodott, és elindult, alig várva, hogy új mestereik parancsait teljesítsék.

Legközelebb: Az uralom a végéhez ér